Dunabogdányi Hegylakók Egyesülete

Dunabogdányi Hegylakók Egyesülete

Célunk

Itt kizárólag a jövőbeni terveink osztjuk meg!

 
  Legfőbb küldetésünk egy olyan közösség kialakítása, ahol együttes erővel és célokkal környezetünket élhetőbbé tesszük, megismerjük és segítünk egymásnak, s jó szomszédok vagyunk. Így az árkok, s az utak karbantartása mellett kellő figyelemmel és tisztelettel vagyunk egymás felé, s azt gondoljuk, hogy jó példákkal élhetőbbé tesszük otthonunk, sőt kitoljuk azt kerítéseinken kívül. Arra kérnék mindenkit, hogy ha van olyan ötlete, mely építő jellegű ossza meg velünk. Fontos, hogy az elnökségi tagok is szabadidejükből áldoznak a köz javára, így azt tartjuk a legjobbnak, ha az ötletgazdák is kezükbe vennék saját vízióikat, s megvalósítanák azt segítségünkkel.     KÁTYÚK ÉS ÉRDEKTELENSÉG

TÉNYEK

A Fácános utca aszfaltozása a hegyen lévő telektulajdonosok pénzén történt a 90-es években. Ennek fenntartását az Önkormányzat végezte, mivel belterületté bevonta a Kutya- hegyet, hiszen csak így tudta megszavaztatni Dunabogdány lakóival, hogy legyen szennyvízelvezetés a faluban. Ekkor az Önkormányzat érdeke volt a bevonás, hiszen a plusz szavazatok kellettek a szennyvízelvezetés megszavazására. Majd az Önkormányzat nehézségei miatt a hegyen lakók segítették ki a kátyúzást 50-50%-os finanszírozás elosztásban az Önkormányzat anyagi gondjai miatt. Az elmúlt 5 évben az Önkormányzat 1,5 MFt-ot szánt a 2km hosszú Fácános utca kátyúzására. Ezzel párhuzamosan a Hegylakók Egyesület a tagok pénzéből 4,5MFt-ot költött ugyanerre, illetve az egyesület szervezte le minden évben a kátyúzást. Szomorú, hogy még ebben az 5 évben (2014-2019) sem akart együtt dolgozni az Önkormányzat az Egyesülettel, holott az Egyesület az Önkormányzat tulajdonát képző utat tartotta karban.

JAVASLAT

2019-ben már tarthatatlannak tartotta az egyesület a helyzetet, s megoldásként súlykorlátozó táblával szerette volna megoldani a nehéz gépjárművek kitiltását (10T felett), s ezek mellett elsőbbségadási táblák kihelyezését is szorgalmaztuk, sebességkorlátozó táblával együtt.

Ezzel együtt tud működni a kamerarendszer, tehát a súlykorlátozást komolyan lehet venni.

VALÓSÁG

Sajnos az elmúlt fél évben az Önkormányzat Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi bizottságának elnöke Rácz Balázs nem vette fel ezt napirendi pontra sem hiába kerestük meg hivatalos formában írásban is. Tehát az elmúlt fél évben egy alkalom sem volt, amikor ezt az ügyet napirendi pontra vette volna a Tisztelt Bizottság.

Az külön felháborító, hogy a település pénzügyeit növelő, emelett az utak állagmegóvását elősegítő javaslata a bizottság ingerküszöbét sem érte el.

MEGOLDÁS

Megoldásként aláírásgyűjtést szorgalmazunk, ha a tagok is megszavazzák, melyben a táblák szabályoznák a forgalmat, illetve az Önkormányzat feladatát az út fenntartását is végleg visszaadnánk az Önkormányzat feladatai közé. Tudni kell, hogy a Hegylakók Egyesület működési területéről 10-12MFt építményadót szed be az Önkormányzat, mely bevétel amiatt ennyire magas, mivel dupla összegű építményadót szednek be a nyaraló ingatlanok után, ami nagyjából az épületek 3/4-ét érinti. További megoldásokat kizárólag jogi úton látjuk megoldhatónak, hiszen az Önkormányzat településfejlesztő bizottsága még az olcsó döntésekben sem képes előrelépni, s a mi a legelszomorítóbb még válaszolni sem.

  CSAPÁS DŰLŐI KÚT

Csapás- Fácános sarkánál lévő kút restaurálása. Korábban már beszéltünk pár lakóval, illetve több Csapás Dűlőn lakó is felajánlott a felújításra pénzt. Remélhetőleg tud egyesületünk is segíteni, közvetíteni a felújításban, ez a tagságon és a szavazatokon fog múlni. Az anyagszükséglete a kútnak 250eFt lenne területrendezés nélkül.

  ÁROKRENDSZER

Az utak karbantartása régi feladata az egyesületnek, a földutakat sármentesíteni szoktuk, a Fácános utat próbáljuk kátyúzni. Sajnos a víz igen sok kárt okoz, emiatt a meglévő árokrendszert 2019-ben teljesen kitisztítottuk, s jelenleg az átereszek elé rácsot csináltatunk, hogy ne akadjon el a jövőben a lefedett árkoknál a hordalék. A 2019-es évben 3 alkalommal dolgoztunk együtt. Ezzel kapcsolatban itt olvashatsz tovább.

Fontos, hogy 2020 évben a víz elvezetése lenne a fő célunk, hiszen több helyen a Fácános utca völgy oldalán szalad a víz, az árok helyett, s emiatt is amortizálódik az aszfaltozás.

Az Önkormányzattal többször egyeztettünk, eddig falakba ütköztünk. Jelenleg jogi úton és további súlykorlátozással kívánunk lépni.

  KAMERARENDSZER

Szeretnénk, ha kamerarendszerünk kapna egy online kamerát is, melynek leginkább jogi úton kell megfelelnünk. Ezzel a Fácános útat lehetne látni tagjainknak, milyen állapotban van a hótól, esetlegesen van e félrecsúszott autó, ami miatt nem érdemes elindulni lefelé autóval. Itt a nemzeti adatvédelmi hatóság válaszára várunk, hogy a jogi elvárásoknak is megfeleljünk. Az online kamerát kizárólag tagjaink tudják majd használni. Árajánlat kérés kidolgozás alatt van.

  TISZTA LEVEGŐT

Tiszta levegő programunk két részből áll, egyrészt az ingatlanoknál és közterületeken meg szeretnénk szüntetni az égetést. Ehhez megszavazta 2019.05.19-én a tagság egy Stihl elektromos ágdaráló beszerzését, melyet szabályozott keretek közt lehet a tagjainknak használni. Másrészt létrehoznánk egy közös komposztálót, mely az avarégetést is értelmetlenné tenné. Ezzel kapcsolatban itt olvashatsz még infókat.

     
Ároktakarítás után
2019-ben összesen 16m3 hordalékot távolítottunk el társadalmi munkában a Fácános utcai árokból.
2019 nyara
996eFt-ot költött egyesületünk kátyúzásra
2018 ősze
Felkészülés a télre, több helyen murvával töltöttük fel az út melletti szakaszt
2020 tavasz
MOL pályázaton nyertünk 500eFt-ot, emlyet madárodukra fordítunk
Előző
Következő