500.000Ft-ot nyertünk!!! A HELYI ÉRTÉK PROGRAM pályázaton, Környezetvédelmi és Fenntarthatósági kategóriában pályáztunk.
Ellenfelünk a pilisvörösvári TEVŐ egyesület volt és a leányfalusi Együtt Egymásért Dunakanyar Egyesület.
54 körzet 152 pályázója jutott be az utolsó fordulóba, ahonnan már szavazás választott el minket a győzelemtől. A legtöbb szavazatot nyerő a project mi lettünk, s sokszor elég kilátástalan volt a szavazás állása ránk nézve.
Pályázatunk lényege több madárodú építés közösségileg, a helyi iskola bevonásával, illetve a parkerdő szakértelmével kihelyezve. Majd az oduk kis százalékát bekameráznánk, s bevonjuk az ott történteket az online médiába.
A MOL pályázat fontosnak tartja a lakosság, gyerekek, valamint a MOL dolgozók bevonását a projectbe, mely megvalósítását a COVID19 miatt természetesen napoltuk.
Köszönjük, akik ránk szavaztak és segítettek megosztani pályázatunkat.
DHE vezetősége