Dunabogdányi Hegylakók Egyesülete

Dunabogdányi Hegylakók Egyesülete

ELHANYAGOLT TELEK – TULAJDONOSOK FIGYELEM!

Parlagfűmentes és lórarázsmentes telkeket!

Egy új hegyen lakó tulajdonostól kaptunk egy érdekes levelet.

Alapvetően egyetértünk azzal, hogy a telkeket és nyaralókat, kerteket rendbe kell tartani, bár kicsit szkeptikusak vagyunk a végeredményről. Oly sokmindennel találkoztunk már, s talán azt is látjuk, hogy a telkek 10%-a totál műveletlen.

Másoldalról látható az is, hogy az elmúlt 2 évbe igen sok új telek/ nyaraló és ház talált új gondos gazdára, s igen sokan ki is költöztek Dunabogdányba.

Az eset egy elhanyagolt telekkel kezdődött, ahol lódarázsfészek, majd utólag kiderült parlagfű is igen jól érzik magukat. A telek tulajdonosa évek óta nem látogatja telkét, így azt kezdi visszavenni a természet.

Mindenesetre Sándor válallta, hogy összeírja azon telkek tulajdonosait, akik azt nem tartják rendben telküket, hiszen erre törvényi kötelezettség van.

Tehát arra kérnénk minden telektulajdonost, s minden szomszédot, hogy tegye rendbe a telkét.

Nagyon reméljük, hogy tagjaink közt nincs olyan, akinek a telke nincs művelve, rendbetartva, de, ha csak egy telekkel is több lesz rendezett, az is egy kis lépés.

 

 

 

Tetszett a cikk?

Megosztás itt: facebook
Oszd meg a Facebook-on
DHE

DHE